Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Schmittet dedikálom

Könyvpremierem része a köztársasági elnök nagy performanszának

Minden a saját művemnek számít, amit kézjegyemmel ellátok.
Ben Vautier

MEGHÍVÓ

 

Schmitt Pál könyvsikerét,

a Doktori értekezést

dedikálja Balla D. Károly

a Tudományok Házának Plágium-termében

2012. február 2-án 18 órai kezdettel

A könyvpremiert megnyitja és a műből részleteket ad elő
a doktori címétől ugyancsak megfosztott kárpátaljai kutató, Gabóda Béla

 

Bestseller by Pál Schmitt

 

Nézd meg ezeket is: Lemondott Schmitt PálOrbán Viktor LemondottEmber a Marson!Elhunyt Balla D. KárolyUkrajnát felvették az EU-ba!

 0
Tovább

SEO-szenvedély

Ha mostanában valaki a hobbim felől érdeklődne, három rövid szót mondanék: sakk, go, SEO. Régebben erre a kérdésre a szellemi játékok választ adtam (ha jól emlékszem, ezzel a hobbival szereplek a Ki kicsoda? lexikonokban), és ez akkor jobban is fedte a valóságot, mert nagyon sok különféle játékot űztem, amikor csak lehetett. Azonban a nagy barkochba-, Mr. X- vagy szóbridzs-partik jó ideje elmaradtak életemből, matematikai-logikai feladványokon is igen ritkán töröm fejem, a pókerkombinációkat is már Kolos latolgatja, nem én. Viszont, mint erről többször beszámoltam, nagy online sakk- és go-játékos lettem, alig akad nap, hogy pár partit (a társadalmilag és anyagilag hasznosabb időtöltések mellett) meg ne engednék magamnak. Azt azonban igazán nem gondoltam, hogy a SEO is szenvedélyemmé válhat. Hobbiszinten űzöm, de újabban kis pénzt is keresek vele. Erről ebben a blogomban még nem számoltam be, most hát a magánéletem iránt fokozottan érdeklődők kíváncsiságát részben kielégítendő, elárulok pár részletet. (Épp a minap tette szóvá kedves barátom, akivel ritkán van módom beszélgetni, hogy azelőtt a mindennapi ténykedéseimről, családi eseményekről is gyakran írtam, mostanában azonban a blogomból nemigen tudhatja meg, hogy s mint élek. Nos, picit mos meglengetem a fátylat.)

2006-ban találkoztam először a SEO fogalmával, és akkor mindjárt bele is cseppentem a sűrűjébe: beneveztem az első magyar keresőoptimalizáló versenyre, amelynek pillangószív volt a kulcsszava. Bár abszolút outsider voltam a témában és inkább csak ösztöneimre hallgatva igyekeztem eredményt elérni, mégis az ötödik lettem. A következő évben már díjazásos, félig-meddig profi verseny indult linkfelhő keresőkérdéssel, még itt is sikerült a 10. helyet elérnem. A 2008-as, II. díjazásos, már vérprofinak mondható erőpróbában (seonyár2008) nem kerültem az élmezőnybe. Viszont e három versenyben való részvétel során fontos tapasztalatokra tettem szert. Ezek alapján ettől kezdve elég erősen odafigyeltem saját oldalaim SEO-vonatkozásaira (többek között éppen amiatt hagytam el a régi UngPartyt, mert belső oldalai a keretes struktúra miatt a Google számára jószerével elérhetetlenek voltak).

No de mi is az a SEO? Keresőoptimalizálás, azaz a keresőmarketing része…Vagyis… A lehető legrövidebben fogalmazva:

A SEO az a tevékenység, amelynek révén egy adott honlapot valamely keresőkifejezésre minél jobb helyezéshez juttatunk a keresők találati listáján.

Ez persze kicsit leegyszerűsítő fogalmazás, valamivel pontosabban és részletesebben így tudnám összefoglalni:

A keresőmarketing részét képező keresőoptimalizálás (SEO, Search Engine Optimization) olyan internetes tevékenység, amelynek célja az, hogy egy adott honlap minél jobb helyezést érjen el a normál találatok közt a honlap üzemeltetője által fontosnak tartott keresőkifejezésekre. Általában normál (vagy organikus) találatoknak a keresők által kilistázott azon találatokat nevezzük, amelyeket fizetéssel nem befolyásoltak, csupán a keresőmotorok belső logikája alapján kerültek a találati lista adott helyére (a fizetett linkek tehát nem tartoznak ide). A keresőoptimalizálás két fő iránya a belső és a külső SEO-munka: az előbbi keretében magát az oldalt tesszük minél alkalmasabbá arra, hogy adott keresésekre jó helyezést érhessen el, az utóbbi során külső erőforrásokat (más honlapokat) igénybe véve érünk el (építünk) az oldal számára minél hatokonyabb támogatottságot.

A három említett verseny során szerzett gyakorlati tapasztalatokkal (és persze némi elméleti tudás beszerzésével) nem csupán azt értem el, hogy saját webhelyeim többségét „szereti a Google”, hanem időnként külső SEO-megbízásokat is kaptam és olykor el is vállaltam egyet-egyet. Barátaim oldalait is gyakran felhúztam a Google-listák élére. De aztán beleuntam a dologba, külső munkákat nem vállaltam.

Változás 2011-ben történt. Egy üzletasszony a neten rám bukkant, s mint amatőr keresőoptimalizátort, rábeszélt, hogy vállaljam el üzleti oldala gondozását. Erre rá is álltam, sőt, már a legfontosabb előkészületeket is elvégeztem, amikor kiderült, hogy mégsem tudunk megegyezni. Ám eddigre én, pusztán SEO-célzattal, beindítottam két „szakmai” blogot. A közös munka ugyan kútba eset, de én nem szüntettem meg a két blogot, hanem gondoztam, gazdagítottam, keresőoptimalizáltam, mígnem 3-as PageRank értékre tettek szert (hogy ez micsoda, arról majd talán legközelebb) és felkerültek a találati listák első tábláira. Nem sokkal ezután megtalált egy másik vállalkozó. Vele már sikerült megegyeznem, így néhány hónapja az ő szakmai oldalát (Transzferár nyilvántartás) optimalizálom, gyakran napi több órányi munkával és szép eredménnyel.

A konkrét megbízás mellékhozama az lett, hogy úgy általában is újra érdekelni kezdett a SEO, pusztán hobbiból is művelni kezdtem, játékból (vagy „szakmai” presztizsből?) fel-felhozom az oldalaimat olyan kifejezésekre, mint például Tsúszó Sándor vagy traumaterápia, időnként pedig közéleti internetes akciókat is kapcsoltam a SEO-hoz. Az ugyanis nem teljesen véletlen, hogy a tiltakozás, József Attila szobra vagy a lemondott Orbán Viktor keresőkérdésre a Google egy-egy saját oldalamat teszi a lista élére. (Tessék kipróbálni!) Ezeket az oldalakat a csúcsra juttatni: több mint hobbi, igazi SEO-szenvedély.

----

Egy új rendszer néhány oldala:

 0
Tovább

Polanski: Kés a vízben

Azok közé tartozom, akik szívesen néznek régi filmeket. A fekete-fehér „kamaradarabokért” pedig egyenesen rajongok. Meglehet, a kevés szereplős és a látványelemekkel is takarékosan bánó, leginkább a jellemábrázolásra és a belső feszültségre építő művek nem kizárólag saját értékeik miatt kerültek közel hozzám, hanem kicsit valami ellenében is: a túlpörgetett cselekmények és végsőkig fokozott látványosság engem inkább riaszt, mint vonz. Holott persze elismerem, a filmnyelvnek mégis a képiség a lényege, de ha a vizuális telítettség túllép egy bizonyos mértéket, akkor én úgy érzem, hogy a látvány megfoszt a gondolkodás és értelmezés lehetőségétől, nem engedi, hogy a látottak mögé odalássam a magam képeit. Meglehet, ez kissé irodalmi megközelítés, de tény, hogy nekem ebben a műfajban is igényem van a saját olvasatra, s ha ettől megfoszt a rendező, élményem nem lehet teljes.

A Kés a vízben bőven hagy szabad teret gondolatainknak, érzéseinket meg szinte provokálja. Mint valami vízivilági film noir, késztet arra, hogy felvitorlázzuk és az emberi viszonylatok hullámai közé bocsássuk lélekvesztőnket.

A cím persze szimbolikus. Illetve megvan az egyenes értelme is: a lélektani oktatófilmnek is beillő, de magas művészi nívón megalkotott háromszereplős fekete-fehér pszichodrámában kulcsszerepet játszik az a rugós tőr, amely a két férfi vetélkedésének legélesebb pontjain kerül elő. Ám Roman Polanski első (még lengyel) nagyjátékfilmjében (Nóz w wodzie, 1961) felrúgja a csehovi dramaturgiát: a hajó fedélzetére került kés végül is „nem sül el”, holott naiv nézőként azt várnánk, valaki majd hasba vagy hátba szúrva fog a tóba zuhanni. Rendezőnk azonban áttételesebb szerepet szán a gyiloknak: bár végsőkig élezi az „utas” és a „kapitány” összeütközését, mégis más megoldást kínál. Így a vízbe hulló tárgyi valóság a címbe emelve már jelképes jelentésű: a felszínre törő konfliktusok belső, rejtettebb okaira mutat rá, az igazi penge a karakterek mélyén csillan meg.

Az indító mozzanat (a férj majdnem elüti a diákot) utáni hosszú expozíció már-már vontatott lassúságú. Ám a kevés történésben egyre nő a feszültség. Kezdettől látszik, hogy a magát erőteljesnek, mindent jobban tudónak mutató férj és a hallgatag fiatal feleség kapcsolata labilis, és sejthető, hogy a hajóra felcsalt diák jelenléte felszínre hozhatja a néző előtt tisztázatlan párkapcsolat belső ellentmondásait. A férj játssza a szigorú kapitányt, imponálni akar asszonyának azzal, hogy a kissé tétova és a vízi dolgokban járatlan fiú felett kis győzelmeket arat. Ám sikerei kétes értékűek, mert a gyámolatlan diák láthatóan egyre inkább elnyeri a nő tetszését, míg férje fölényeskedését ellenszenvesnek találja. A fiatalemberben fel-feléled az önérzet, olykor megmutatja, hogy ő is ért ehhez-ahhoz, de alárendelt helyzetéből csak a kulmináció pillanatában tud kitörni, akkor is csak azzal, hogy bűntudatot ébreszt a „kapitányban”, akit egy ideig felesége gyilkosnak gondol - itt végleg felborulni látszik kapcsolatuk.

Ami ezután történik, azt előbb a lázadás fordulatainak gondolhatjuk. A férj a hajót elhagyva menekül a maga teremtette csapdahelyzetből, a nő és a vízbe mégsem fulladt diák szerelemmel vesz elégtételt sérelmein. Ám a második lépésben az elkeseredett lázadásokat még elkeseredettebb önfeladások követik. Nincs elkeserítőbb, mint arra gondolni, hogy minden megy tovább úgy, ahogy eddig: a diák visszatér a hatodmagával lakott sivár kollégiumi szobába, a házaspár automobilja pedig a kimerevített képen ugyan megáll a film végén egy kereszteződésnél, de bizonyosak lehetünk afelől, hogy ők is rutinosan visszatalálnak régi életükbe. A súlyos kétségek mégis megmaradnak, mint ahogy a kés pengéje is bármikor megvillanhat a Mazuri tavak mélyén.

több film

Utóirat. A színészhármas tökéleteset alakít. Leon Niemczyk (Andrzej) magabiztossága meggyőző, apró rezdülései azonban pontosan jelzik, fölényessége a jellembéli gyengeség kompenzálása is lehet. Jolanta Umecka (Krystyna) is ért ahhoz, hogy hidegsége és látszólagos érzéketlensége mögött megsejtesse a végzet asszonyát. Zygmund Malanowicz (a diák) a maga természetességével tökéletesen hozzá a kissé gyámoltalan, de önérzetes fiatal férfi alakját, akit szabadságvágya előbb-utóbb arra késztet, hogy fellázadjon ne csak a fölé helyezkedő uralom, hanem az alárendeltséget elfogadó önmaga ellen is. A szintén szimbolikusnak gondolható szerepet hitelesen alakító színész máshonnan is ismerős lehet a magyar néző számára: csaknem húsz évvel később ő volt a főszereplője Gaál István Cserepek c. kitűnő filmjének.

Néhány epizód elérhető a videómegosztók oldalain, én itt inkább a film zenéjét tűzöm be. Minőségi jazz a 60-as évekből, a legendás lengyel Krzysztof Komeda dallamát a svéd Bernt Rosengren fájdítja ki a szaxofonból:

Írásom megjelent: VilágMa, 2011. dec. 29. Ottani összes cikkem. Kés a vízben. Rendezte: Roman Polanski; forgatókönyv: Jerzy Skolimowski, Jakub Goldberg, Roman Polanski; zene: Christopher Komeda, Bernt Rosengren; operatőr: Jerzy Lipman. Szereplők: Leon Niemczyk (Andrzej), Jolanta Umecka (Krystyna), Zygmund Malanowicz (fiatal fiú).

 0
Tovább