Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mobilmarketing megoldások

Marketingigazgatónk szerint a tömeges SMS-küldés a leghatékonyabb módszer a mobilmarketing kampány lebonyolításához. Brit tudósok szerint ugyanis a felhasználók egy évben 25 napnyi időtartamban nézik és nyomkodják bőszen az okos vagy kevésbé művelt mobiltelefonjukat, emellett azon interneteznek plusz még SMS üzeneteket küldenek, fogadnak, továbbítanak - és persze készítik tömegesen a szelfiket lehetetlen pózokban. A szöveges üzenetváltás Lloyd al-Bakar médiakutató monográfiája szerint valamelyest és átlagos adatokat véve alapul egyes országok viszonylatában népszerűbb még a telefonálásnál is, igaz, csak szezonálisan.

Ugyancsak marketingigazgatónk ragaszkodott ahhoz, hogy megtanuljuk ezt a definíciót:

A tömeges SMS-küldés nem egyéb, mint címlista alapján való nagy mennyiségű szöveges üzenet egyidejű kézbesítése mobil eszközre adatbázis alapján - márványtáblára illő szavak!

 0
Tovább

Keresőmarketing projektek irányítása

keresőmarketing prince2 prijektmenedzsment pr-cikk
Prince 2 módszertan - vázlat

A projektek megvalósítása minden esetben egy sokoldalú megfelelési feladat végrehajtását is jelenti. Semmilyen projekt nem lehet sikeres, ha figyelmen kívül hagyjuk azokat a kereteket, amelyek között meg kell valósítanunk. Tervezhetünk ugyan kolosszális eredményű programot, ám ha a tervezetünk elrugaszkodik azoktól az adottságoktól és lehetőségektől, amelyek között meg kell valósulnia - akkor valóban csak tervezet marad. A végrehajtás komplex feladat és az irányításnak ellenőrzött körülmények között kell történnie.

Így van ez akár egy vállalat vezetése által kitűzött célprogram, akár egy társadalmi szervezet által végrehajtani kívánt akció, akár egy intézményi missziórogram esetében.

Hogy mimódin kell keretek között tartani egy projekt levezénylését, azt ma már egyetemeken tanítják. Sok módszer ismert, de újabban mindegyik fölé helyeződik a PRINCE2 projektmenedzsment módszertan, amely, úgy tűnik, a projektek irányításának legáltalánosabb elméletévé kezd válni, olyan metodológiává, amely kivétel minden projektfolyamatra alkalmazható. Így a keresőmarketing projektumokra is, amelyek azt a szélt szolgálják, hogy valamely weboldalt kedvező Google-pozíciókba juttassunk a kulcsszavas találati rangsorban.

Ha például egy olyan honlapot kell sikerre vinnunk, amely a télikertek építésével foglalkozik (és egy budapesti vállalkozás tevékenységét reklámozza), akkor a projekt felépítésében nem csupán a SEM (vagyis a keresőmarketing) speciális jellegét kell figyelembe vennünk, hanem a teljes prcesszust ajánlatos a PRINCE2 elvei és útmutatásai alapján lebonyolítanunk. Ez esetben a terv, a szervezés, az irányítás és az ellenőrzés komplex egészet fog képezni és ellenőrzött keretek közt történik a lefolyása,

A témákról bővebben:

 0
Tovább

Kikkel nem vagyok azonos

Ez az írásom megjelenésekor élénk visszhangot kelltett a magyarságukat szerintem korszerűtlenül megélő kárpátaljai magyarok körében. -- | -- Nem vagyok azonos azokkal, akik sérelmi magatartásból, történelmi nosztalgiából és a kollektív sorsverés létélményéből építik életművüket.

Nem vagyok azonos

kárpátalja keresőmarketing honlapoptimalizálás magyarság magyarságtudat prince2Soha nem éreztem kisebbségi helyzetemet és "határon túli" státusomat hátránynak. Mindig inkább úgy tekintettem rájuk, mint egy sokismeretlenes egyetlenben az "adva van" kategória értékeire - nélkülük közelébe sem juthatnék a megoldásnak. Másnak más a készlete - az enyém ilyen, az enyém ez, ebből kell kiindulnom. Ha jól helyettesítem be a készen kapott értékeket a megfelelő helyre, akár még pontosabb, jobb képletet is kaphatok, mint azok, akik látszólag kedvezőbb adottságokból indulhattak ki.

Alkotó embernek meg éppen hogy javára válhat minden különleges, átlagostól, normálistól eltérő, periférikus helyzet. Igaz, hogy kevesebb benne a biztonság és kényelem, de hát ugyan nem a veszélyből és a gyötrődésből merít-e az, aki fest, komponál, ír.

Ahogy valamely élethelyzetről, ugyanúgy egy-egy térségről is a művészek egészen másként vélekednek, mint a sztereotípiákban gondolkodók. Ahol az utóbbiak a modern civilizáció tektonikus szakadékát, a komfortos világ végét látják, ahol kijelölnék a fejlettség és az elmaradottság, a szabadság és a bezártság közötti senkiföldjét, nos, ugyanarról a térségről az emelkedettebb elmék, poéták, piktorok, komédiások azt vallják, nincs izgalmasabb hely, mint az, ahol kultúrák, nyelvek, vallások és nemzetiségek találkoznak - lehetőleg minél távolabb a hatalmi gócoktól. Ami másnak átkozott provincia, íróember számára lehet olyan sajátos intellektuális régió, amely ismeretlen dimenziókat nyit a mélységek és magasságok felé, lehetővé téve, hogy a lokális értékek alig pislákoló jelzőtüzei kirajzoljanak valami titkos kifutópályát a kozmikus gondolatok számára.

Ez pedig nem jelent kevesebbet, mint hogy kisebbségben élni, periférián élni, mezsgyelétet és peremlétet megélni: nagyszerű kiváltság.

Megélni - de nem beleragadni. Időben felismerni a provincia cuppogó sarát. Belelépni, átgázolni rajta - aztán elegáns mozdulattal lerúgni a lábunkról. Vállalva, hogy a benne caplatók emiatt a mozdulat miatt árulónak tekintenek.

Hosszú ideje már annak, hogy nem tudok azonosulni az olyanfajta kárpátaljaisággal, amely kollégáim többségének identitását meghatározza - és alighanem be is határolja. Bár nem kétlem, hogy a sérelmi magatartásból, a történelmi nosztalgiából és a közösségi sorsverés létélményéből táplálkozó alkotói habitus alkalmas keretet adhat egy hiteles életmű létrehozásához, mégis inkább a folytonos önismétlés elsekélyesedő példáival találkozom. Ha a mostohaság folytonos felpanaszolása és a mégis kitartás fogcsikorgató pátosza képezné a kárpátaljaiság legfőbb ismérvét, akkor én valóban nem tekinthetném magam kárpátaljai írónak - és szó se róla, korábban többször éreztem úgy, hogy szellemi értelemben már emigráltam innen.

Az erősebb nagyítású lencseüveg fókuszában azonban egy ideje más összefüggések rajzolódnak ki előttem. Ha eddig azzal fölényeskedtem, hogy "miféle gyökerek? - nekem szárnyaim vannak!" - akkor most higgadtan és megelégedéssel belátom: ezer kötelék fűz ehhez a földhöz. Vékony, csillogó nemesfém szálak, göcsörtös, durva légzőgyökerek - és a gravitáció érzékeny erővonalai. Ide fűznek. De rugalmasságra tanítottam valamennyit: ha akarom, a Holdig is elengednek.

 0
Tovább

Google, az öntudatos

Ha a Google keresőbe beütjük azt, hogy Google, a keresés első eredménye maga a Google kereső lesz. Ez pedig azt jelenti, hogy a Google pontosan tudja, hogy ő maga kicsoda, önmagával azonosnak tarja magát, azaz erős és határozott identitástudattal rendelkezik. Ugyanakkor – ezen túl – a Google alaposan ki is terjeszti internetes énjét, hiszen önnön elsősége után még 16 milliárd találatot jelez. Így bolygónk minden lakosára több mint két Google esik, ami árulkodó jele annak, ki is valójában a földi civilizáció ura.

Személyes vonatkozású érdekesség: ha a Google keresés kifejezést ütjük be a Google keresőbe, az első találati táblán egy-két saját oldalam is előfordul…

Google keresés | Google keresés | Google keresésGoogle keresés – a Google a barátod

 0
Tovább

SEO-szenvedély

Ha mostanában valaki a hobbim felől érdeklődne, három rövid szót mondanék: sakk, go, SEO. Régebben erre a kérdésre a szellemi játékok választ adtam (ha jól emlékszem, ezzel a hobbival szereplek a Ki kicsoda? lexikonokban), és ez akkor jobban is fedte a valóságot, mert nagyon sok különféle játékot űztem, amikor csak lehetett. Azonban a nagy barkochba-, Mr. X- vagy szóbridzs-partik jó ideje elmaradtak életemből, matematikai-logikai feladványokon is igen ritkán töröm fejem, a pókerkombinációkat is már Kolos latolgatja, nem én. Viszont, mint erről többször beszámoltam, nagy online sakk- és go-játékos lettem, alig akad nap, hogy pár partit (a társadalmilag és anyagilag hasznosabb időtöltések mellett) meg ne engednék magamnak. Azt azonban igazán nem gondoltam, hogy a SEO is szenvedélyemmé válhat. Hobbiszinten űzöm, de újabban kis pénzt is keresek vele. Erről ebben a blogomban még nem számoltam be, most hát a magánéletem iránt fokozottan érdeklődők kíváncsiságát részben kielégítendő, elárulok pár részletet. (Épp a minap tette szóvá kedves barátom, akivel ritkán van módom beszélgetni, hogy azelőtt a mindennapi ténykedéseimről, családi eseményekről is gyakran írtam, mostanában azonban a blogomból nemigen tudhatja meg, hogy s mint élek. Nos, picit mos meglengetem a fátylat.)

2006-ban találkoztam először a SEO fogalmával, és akkor mindjárt bele is cseppentem a sűrűjébe: beneveztem az első magyar keresőoptimalizáló versenyre, amelynek pillangószív volt a kulcsszava. Bár abszolút outsider voltam a témában és inkább csak ösztöneimre hallgatva igyekeztem eredményt elérni, mégis az ötödik lettem. A következő évben már díjazásos, félig-meddig profi verseny indult linkfelhő keresőkérdéssel, még itt is sikerült a 10. helyet elérnem. A 2008-as, II. díjazásos, már vérprofinak mondható erőpróbában (seonyár2008) nem kerültem az élmezőnybe. Viszont e három versenyben való részvétel során fontos tapasztalatokra tettem szert. Ezek alapján ettől kezdve elég erősen odafigyeltem saját oldalaim SEO-vonatkozásaira (többek között éppen amiatt hagytam el a régi UngPartyt, mert belső oldalai a keretes struktúra miatt a Google számára jószerével elérhetetlenek voltak).

No de mi is az a SEO? Keresőoptimalizálás, azaz a keresőmarketing része…Vagyis… A lehető legrövidebben fogalmazva:

A SEO az a tevékenység, amelynek révén egy adott honlapot valamely keresőkifejezésre minél jobb helyezéshez juttatunk a keresők találati listáján.

Ez persze kicsit leegyszerűsítő fogalmazás, valamivel pontosabban és részletesebben így tudnám összefoglalni:

A keresőmarketing részét képező keresőoptimalizálás (SEO, Search Engine Optimization) olyan internetes tevékenység, amelynek célja az, hogy egy adott honlap minél jobb helyezést érjen el a normál találatok közt a honlap üzemeltetője által fontosnak tartott keresőkifejezésekre. Általában normál (vagy organikus) találatoknak a keresők által kilistázott azon találatokat nevezzük, amelyeket fizetéssel nem befolyásoltak, csupán a keresőmotorok belső logikája alapján kerültek a találati lista adott helyére (a fizetett linkek tehát nem tartoznak ide). A keresőoptimalizálás két fő iránya a belső és a külső SEO-munka: az előbbi keretében magát az oldalt tesszük minél alkalmasabbá arra, hogy adott keresésekre jó helyezést érhessen el, az utóbbi során külső erőforrásokat (más honlapokat) igénybe véve érünk el (építünk) az oldal számára minél hatokonyabb támogatottságot.

A három említett verseny során szerzett gyakorlati tapasztalatokkal (és persze némi elméleti tudás beszerzésével) nem csupán azt értem el, hogy saját webhelyeim többségét „szereti a Google”, hanem időnként külső SEO-megbízásokat is kaptam és olykor el is vállaltam egyet-egyet. Barátaim oldalait is gyakran felhúztam a Google-listák élére. De aztán beleuntam a dologba, külső munkákat nem vállaltam.

Változás 2011-ben történt. Egy üzletasszony a neten rám bukkant, s mint amatőr keresőoptimalizátort, rábeszélt, hogy vállaljam el üzleti oldala gondozását. Erre rá is álltam, sőt, már a legfontosabb előkészületeket is elvégeztem, amikor kiderült, hogy mégsem tudunk megegyezni. Ám eddigre én, pusztán SEO-célzattal, beindítottam két „szakmai” blogot. A közös munka ugyan kútba eset, de én nem szüntettem meg a két blogot, hanem gondoztam, gazdagítottam, keresőoptimalizáltam, mígnem 3-as PageRank értékre tettek szert (hogy ez micsoda, arról majd talán legközelebb) és felkerültek a találati listák első tábláira. Nem sokkal ezután megtalált egy másik vállalkozó. Vele már sikerült megegyeznem, így néhány hónapja az ő szakmai oldalát (Transzferár nyilvántartás) optimalizálom, gyakran napi több órányi munkával és szép eredménnyel.

A konkrét megbízás mellékhozama az lett, hogy úgy általában is újra érdekelni kezdett a SEO, pusztán hobbiból is művelni kezdtem, játékból (vagy „szakmai” presztizsből?) fel-felhozom az oldalaimat olyan kifejezésekre, mint például Tsúszó Sándor vagy traumaterápia, időnként pedig közéleti internetes akciókat is kapcsoltam a SEO-hoz. Az ugyanis nem teljesen véletlen, hogy a tiltakozás, József Attila szobra vagy a lemondott Orbán Viktor keresőkérdésre a Google egy-egy saját oldalamat teszi a lista élére. (Tessék kipróbálni!) Ezeket az oldalakat a csúcsra juttatni: több mint hobbi, igazi SEO-szenvedély.

----

Egy új rendszer néhány oldala:

 0
Tovább