Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Együtt 2014

Hát megalakult. A korábbi tétovaságuk után így dolog nem látszik reménytelennek. A lényegében tartalom nélküli Millába és Szolidaritásba - mint vadoncokba - beoltva a Bajnai hozta tartalom jó energiákhoz juthat, ereje rohamos növekedésnek indulhat. Mondhatni: a dolog rendesen ki lett találva. A nagy kérdés az, hogy a pártokkal való kétféle magatartást hogyan lehet egyensúlyban tartani. Azaz úgy tartani távol őket, hogy közben együttműködésre is mód leyen. 

*

Tegnap én is közreadtam a magam tiltakozását, több blogomban is megjelent. Ígyen fest:

Október 23 - tiltakozás az Orbán-rezsim ellen

Magyarországot elidegeníti Európától az Orbán-kormány. A miniszterelnök és csapata, úgy tűnik, mindent megtesz azért, hogy az ország kiiratkozzon  a jogállamiság és az alkotmányosság intézményeiből, lényegében már a demokrácia van veszélyben, a jogrendszer egypártivá vált, a médiában a szólásszabadságot korlátozó hatalmi presszió tapasztalható. Elemzők sokasága állítja (és nem csak balaoldaliak), hogy az ország a hibás gazdaságpolitika miatt nem tudja elhagyni a hanyatló gazdasági kényszerpályát .

Mindez önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy a demokrácia és a jogállamiság hívei határokon belül és kívül egyaránt fellépjenek az Orbán-rezsim ellen, és felemeljék hangjukat azok is, akik a gazdasági hazardírozást elítélik és látják roppant veszélyeit.

A tiltakozás és felháborodás valamennyi formáját azonban nem is annyira a fentiek teszik indokolttá, hanem az, hogy mindez nemcsak pimasz hatalmi arroganciával párosul, hanem egy olyan ideológiai háttér kiépítésével is együtt jár, amely a társadalmi kirekesztésen, vagyoni, faji, vallási, nemi megkülönböztetésen alapszik.

Az effajta eszmerendszer megerősödése, ráadásul kormánytámogatással, szükségszerűen vezet nem csupán gyűlölködéshez, hanem erőszakhoz is, népcsoportok, vallási és faji közösségek elleni atrocitásokhoz, a másként gondolkodók és az elvárttól eltérő identitással rendelkezők elleni fellépéshez. Mindez szögesen ellentétes nem csupán az alapvető emberi jogok nemzetközi normáival, hanem akár a keresztényi értékrenddel is.

Az Orbán-kormány áldatlan tevékenysége mérhetetlen károkat okoz a határon túli magyarság körében is: Kárpátalján soha nem volt ekkora a széthúzás, nem volt ilyen politikai-ideológiai alapú gyűlölködés a magyarországiakkal megegyező törésvonalak mentén szétszakított népcsoporton belül. Az exportáruvá vált orbáni nacionalizmus a kárpátaljai magyarsággal szembeni ellenszenvet is táplálja az ukránok-ruszinok körében, a Fidesz által favorizált kárpátaljai magyarságszervezet sérelmi politizálása pedig lehetetlenné teszi a kárpátaljai magyarság integrálódását és akadályává vált annak is, hogy e nemzeti kisebbségnek létrejöjjön a hatékony politikai érdekképviselete.

A magam szerény módján az alapvető elvi okokon túl ezért is csatlakozom az október 23-i megmozdulásokhoz és

A LEGHATÁROZOTTABBAN TILTAKOZOM AZ ORBÁN-REZSIM MEGOSZTÓ, KIREKESZTŐ, A SZABADSÁGJOGOKAT KORLÁTOZÓ ÉS A DEMOKRATIKUS-LIBERÁLIS GONDOLKODÁST ELUTASÍTÓ MAGATARTÁSA ELLEN.

A KORMÁNYNAK BUKNIA, A FIDESZNEK VESZTENIE, ORBÁN VIKTORNAK PEDIG EGYSZER S MINDENKORRA TÁVOZNIA KELL A MAGYAR KÖZÉLETBŐL.
 

Balla D. Károly
Ungvár, 2012. okt. 22
.
 0
Tovább

Schmittet dedikálom

Könyvpremierem része a köztársasági elnök nagy performanszának

Minden a saját művemnek számít, amit kézjegyemmel ellátok.
Ben Vautier

MEGHÍVÓ

 

Schmitt Pál könyvsikerét,

a Doktori értekezést

dedikálja Balla D. Károly

a Tudományok Házának Plágium-termében

2012. február 2-án 18 órai kezdettel

A könyvpremiert megnyitja és a műből részleteket ad elő
a doktori címétől ugyancsak megfosztott kárpátaljai kutató, Gabóda Béla

 

Bestseller by Pál Schmitt

 

Nézd meg ezeket is: Lemondott Schmitt PálOrbán Viktor LemondottEmber a Marson!Elhunyt Balla D. KárolyUkrajnát felvették az EU-ba!

 0
Tovább